Manapság, ahogy globalizálódik a világ, sokszor tapasztaljuk, hogy kicsiny hazánkban kevés a nemzeti öntudat, ezért sorra veszünk át olyan ünnepeket, ami nem a miénk, azaz nem a magyar eredetű. Csak hogy a legjobb példát emlegessük, Húsvétkor sehol máshol nem locsolkodnak, csak a magyar nép tagjai között honos ez az ősi termékenységi szokás. A tojás hímzéséről, festéséről és patkolásáról nem is beszélve…
Egyre több okod ad a sértődésre egy-egy párnál, ha nincs Valentin napra köszöntés. Na de mire is lenne? Hát nagyon megrökönyödtem magam is, amikor az én tinédzser koromban megérkezett Magyarországra a Valentin nap. Nem elég hogy nekünk „csak Bálintunk van”, jött vele a kereskedelmi forgalomnövelő izé, amit főleg a kereskedelmi média csatornák is igyekeztek kihangsúlyozni. Joggal feltételeztem szűkebb környezetemmel egyetemben, hogy ez nem lehet más, csak a globalizációból adódó kereskedelmi fogás, lévén ebben az időszakban nincs „ünnep” a magyar szokásrendben (merthogy keresztény böjt volna), hát csináljunk, hogy legyen forgalom a kereskedelemben.
Na de hogy is volt az azelőtt? Mikor még a New Yorki szövőnők nem tiltakoztak a felvonulásukkal (merthogy ettől lett május elseje a munka ünnepe, és ezért csináltak a felvonulásból hagyományt) valamikor, a magyarok a tavasz és a szerelem, azaz a természet ébredésének ünnepét tartották ezen a napon.
Tartották és talán tartják, tartanák a mai napig is. Mégis, mi az igazság?
Május elsején még falura menve sok helyen sok kapunál vagy faluközpontban látunk májusfát,ami tulajdonképpen egy szép szál gyertyánfa, színes szalagokkal, pántlikákkal, kendőkkel, esetleg itallal feldíszítve. Mára elfelejtettük a gyökereinket? Most, hogy már a rendszerváltáson is túl vagyunk, nagyon is ideje lenne feleleveníteni egy ősi párválasztáshoz köthető hagyományt. Ahogy a természet kisarjadt, a fiúk, azaz a legények igyekeztek kedvezni a lányoknak. Mivel akkortájt még nem léteztek üvegházak, a lányok akkor kaptak virágot mikor kinyílt. Erdőből, mezőről szedték nekik az udvarlók. Amikorra eljött május első napja, az a fiú, aki komolyabban udvarolt, vagy éppen csak udvarlási szándékban gondolkodott, a cimboráival együtt elment az erdőbe, és kivágtak annyi gyertyánfát, amennyit a cimborák az általuk kiszemelt lányoknak kívántak állítani. Persze mindezt összefogva, szekérrel, netán a vállukon hozva és azt is gyalog, mert akkor még se motoros fűrész, se teherautó nem volt. Kora reggel érkeztek a lányos házakhoz a legények. A háziak jóféle itallal, harapnivalóval kínálták meg őket, míg a leányok szépen feldíszítették a nyárfát színes szalagokkal, és ahol volt a háziaknak, egy üveg bort vagy pálinkát is kötöztek a májusfa tetejére, aztán jó erősen a kapufélfához kötözték a nyárfát, amit a kedvesüknek szántak. Ez a fa amíg csak lehetett, ott pompázott a lányos ház kapujában.
Van ennek az ünnepnek egy kevésbé látványos, de annál szebb része. Az a fiú, aki komolyan gondolta egy lány felé a közeledést, májusvirágot, azaz kosaras hortenziát vitt e szép nap délutánján a kiszemeltnek. Ez az évelő növény egy kosárba volt földestül, gyökerestül elültetve, így a kosárban gondozva, locsolgatva, jó sokáig pompázhatott. Emlékszem, nagyanyám kertjében még tán azt is láttam, amelyiket anyám kapta valakitől még lánykorában. A hortenzia gyönyörű, labdavirágai pompázatosak. A fiúk onnan tudták meg, hogy a lány kit választott, hogy a leány azt a virágot tette ki az ablakba, akinek a közeledését fogadni kívánta. (Persze nem mindig a lány választott, de az biztos, hogy mindig annak a májusvirágát tették az ablakba, akitől a további udvarlást elfogadták). Ennek a virágnak, mint ahogy bármelyik másiknak is, virágnyelven igencsak volt közlendője. Amennyiben a fiú rózsaszínű májusvirágot ajándékozott, komolyabb, de csupán udvarlási szándékot jelzett, ám aki fehéret, az már felért egy leánykéréssel, akár az eljegyzés előhírnöke is volt.
Na persze itt sem maradhatott el később az ajándék viszonzása, mint a májusfánál. Na és ha valaki igazán komolyan gondolta a dolgot, reggel májusfát, délután meg májusvirágot vitt a szerelmének.
De régiek tudták jól, hogy ahol kaptak, ott adni, megköszönni is szokás az ajándékot. Egy héttel később a lányos házhoz hívták vendégül azt a legényt, aki a leányukat megajándékozta. A fáradtságáért cserébe ajándékkal is kedveskedtek a vendégül látás után, ami akkoriban szokás volt, inget, fehérneműt adtak az udvarlónak. Na persze akkor nem nagyon volt boltban ruha, hát maguk szőtték-varrták, ahogy illett.
Ahogy múlt az idő, egyszer csak a vágott fa levelei is elszáradtak, eljött annak is az ideje, hogy a májusfát lebontsák. Itt jött el az ideje annak az italnak, amit május elseje napján rákötöztek. Azért volt némi büszkeség, versengés a lányok között is a faluban, hogy kinek van nagyobb, szebb májusfája, kié van még csinosabban díszítve. De a legényeknek itt jött az igazi erőpróba. Mielőtt a kapufélfához kötözött májusfát leoldották volna, a legény bátorságpróbát tett, mégpedig úgy, hogy felmászott a fára, és lehozta onnan a felkötözött italt, amiből mikor megkaparintotta, akár egy jót is ihatott. Innentől már joggal mondhatták rá, hogy na ez aztán legény a gáton, kiállta a bátorságpróbát, hiszen abban az időben már a kaszálások, és az aratás következett, amire bizony nem ártott jó kondiban lenni a legénynek, aki egy egész családot akart majdan kormányozni, és eltartani.
Egy valami nekem nagyon megtetszett a régiek ilyesforma párválasztási szokásaiban. Nem kellett senkit megszégyeníteniük azzal, hogy nemet mondanak. Egyszerűen a legények a jelekből értették, hogy ki kívánatos annál lányos háznál, és ki nem. Ha meg valaki végigsétált a falun május elején, az ablakokban pompázó virágok színéből rögtön tudta, hogy hol foglalt a leány egy komoly kérő számára, és melyiknek lehet udvarolni.
Remélem, hogy ezek után Ön, kedves olvasó, megbecsüli és továbbadja ezt a szép hagyományt, amellyel anyáinknak még sokszor kedveskedtek. Kellemes szerelemünnepet kívánok mindenkinek!