Történt egyszer, hogy egy hozzám nagyon közel álló asszony szerelembe esett egy hozzávaló fiatalemberrel. A bökkenő csak az volt, hogy a fiatalember családos volt, s mindketten tudták, hogy addig ők a világ előtt egymáséi nem lehetnek, mert hát ott a másik asszony, na meg mindkettejük gyerekei. Hosszas vívódás után a szerelmes pár úgy döntött, menjen mindenki a maga útján, és ha az Isten odafent az égben úgy rendeli, akkor egymáséi lesznek. Ha mentek is, egyikük erre, a másik meg arra, csak nem feledték egymást. Az asszonyka, hogy feledje bánatát, egyre többet pihentette a szemét csinosabbnál csinosabb férfiemberen, mikor az egyik úgy gondolta, hogy ez az asszonyka szóba jöhetne. Korban is összeillettek, mindketten függetlenek voltak, a kölcsönös szimpátia is megvolt, hát gondolták, ugyan mi akadálya lehet annak, hogy Ők ketten együtt megpróbálják. Ekkor fordult a fiatalasszony, Kata hozzám. Kérlelt, ugyan akadna-e olyan szerelmi varázslat, amely a kiszemelt fiatalember, Csaba gondolatait egy kicsit közelebb hozná-e őhozzá?
Hát hosszas gondolkodás után megkerestem a megfelelő varázslatot, aminek a lényege, hogy a páciensnek jó erősen a szíve választottjára kell gondolni a varázslat közben, akinek a gondolatai az őt kérlelő hölgy után vágyakoznak. A varázslathoz a kellékek között szerepelt illatos vörös rózsaszirom, na meg egy fazék víz a hozzá való fakanállal együtt.
Katával elmormolta a varázsigénket, és elkezdődött a különös főzőcske. Kértem én Katát, gondoljon jó erősen a kiszemelt újdonsült fiatalemberre, míg a varázslat megköttetik. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, rendet raktunk, elpakoltunk, ment ki-ki a maga dolgára.
Eltelt néhány hét, majd egyszer csak csörgött Kata telefonja is egy esti órán.
Itt járok a közelben, beugorhatok? Eszembe jutottál. Beszélgethetnénk, kíváncsi vagyok, hogy vagy, mint telik az életed. Most jöttem haza hosszas külföldi munkáról, de úton vagyok, mert épp dolgom akadt, és eszembe jutott, hogy itt nem messze vagy, beugorhatnék.
Kata meg sem tudott szólani a meglepetéstől, mert nem a vágyott férfi hangja szólt hozzá a telefonból, hanem az régi kedves, akiért a szíve mind odáig vágyakozott…
Katámnak akkor eszébe jutott, hogy mikor abban a kis piros fazékban főzte, keverte a rózsaszirmokat, hiába akart ő új kedvesre gondolni, hogy feledje a régit, a gondolatai csak visszatértek oda, ahová a szíve is húzta… Az eszünknek még csak-csak tudunk parancsolni, de a szívünknek annál nehezebben. Azóta abban a fazékban finom húslevesek és gulyások főnek. Az a varázslatos találkozás pontot tett a dolgok végére, s járják mindketten az útjukat, amit az Isten nekik rendelt, de más-más ember oldalán.
