Kiss Katalin Jósnő - a kártya sohasem hazudik

 

A kártyajós-és intuíciófejlesztő tanfolyam iránt érdeklődőket kérem, hogy kattintsanak a KÁRTYAJÓS TANFOLYAM INDUL gombra.

. . .

Valamikor, talán még anyáink, nagyanyáink lányok voltak, a javasasszonyok vásárokban, és egyéb mulatságokon kapták el a fiatalok kezét, és mondtak jövendőt, ha akarta az emberfia, ha nem. Bizony szúrós szemmel is néztek, mikor a munkájuk fejében nem kaptak fizetségül pár pengőt, forintot, netán valami ételfélét. A szerencsésebb jövendőmondókat úri népek fogadták pártfogásukba, tanácsaikért cserébe nagy kegyben volt részük. A falusi bábák, javasasszonyok a szegény nép nyomorán igyekeztek segíteni minden tudásukkal, erdők-mezők gyógyító erejét latba vetve. Elkötelezettségükről ma is példát vehetnénk.

 

A mai értelemben vett jóstól már egész mást vár el a társadalom ezotériára fogékony rétege. Ha a mai kor embere jóshoz, jósnőhöz fordul, tanácsot vár, iránymutatást, a lehetőségek felkutatását, a szemének felnyitását olyan tényekre, melyeket az emberek egyedül, önmaguknak megvallani talán sosem mernek. Persze, ugyanúgy kíváncsiak a hozzám forduló emberek, hogy mi vár rájuk, mit látok a jövőben. Sokszor a hallottaktól való nagy meglepetésükben még azt is elfelejtvén, amit kérdezni akartak. Nem elég csak egyszerű jósnak lenni manapság, aki haladni akar a korral, komoly tudással és tanácsadói vénával kell, hogy rendelkezzen.

 

Első találkozásom a jóslással még főiskolai tanulmányaim kezdetén történt. Egyik osztálytársnőm gondban volt a férjével, amikor a végére akart járni a sorsa jobbra fordulásának, és elmesélte, hogy jósnál járt. Kíváncsivá tett, így hát én magam is meglátogattam az egyik legismertebb magyar jósnőt, Müller Rózsát.  Néhány héttel később felkerestem Müller Rózsát pesti otthonában. Tátott szájjal hallgattam, amit olyan dolgokat mond a szemembe, amit sehonnan és senki mástól nem tudhatott, mint tőlem. Na de én ott Rózsánál akkor jártam először, még csak be sem mutatkoztam, amikor megérkeztem. Csak annyit mondtam, Katalin vagyok, hogy meg tudjon szólítani, mikor elmondta nekem, mit mond a kártya.

 

Egyszer Gyöngyösön szálltam meg, Marikánál, aki anyámnyi idős, és néhány éjszakára vendégül látott, hogy a vizsgámra nyugodtan el tudjak menni. Este érkeztem, s maradtam még időnk beszélgetni kettesben a világ nagy dolgairól Marika kellemes meleg konyhájában a hideg, havas téli estén. Valahonnan, az egyik fiókból egy pakli cigánykártya került a kezünk ügyébe. Marikára néztem, aki csak nevetett, és csak ennyit mondott: "Ugyan, minden boltban kapható már, csak passzió!". Én erre felbátorodtam, hogy ugyan kíváncsi lennék én is valamire: „Hogy is szoktad rakni, mutasd, kérdezzünk csak rá, mi újság a munkahelyemen, mert mostanában még munkába menni sincs kedvem!” Marika bökött az ujjával, mit hogy keverjek, hova és hogyan rakjam a lapokat. Az eredményt látva, tátva maradt a szám, pedig jóformán még a lapokat sem ismertem, csak olvastuk az ábrák alá írt szavakat, a képek a bűvöletbe ejtettek. A kártyák így szóltak hozzám:  „A papok veszekedni fognak, nagy baj lesz"- volt a válasz. Akkoriban egy iskolában dolgoztam, ahol lelkészek is alkalmazásban álltak,

 

és valóban néhány hónap múlva akkora felfordulás kerekedett a lelkészek között, hogy aki tudta, jobbnak látta más munkahely után nézni, hat falu csak erről beszélt vagy három hónapig, tán még ma is emlegetik. Ismét bizonyságot szereztem arról, aminek a titkát még nem értettem: a jövő bizonyos része előre láthatóvá vált.

 

A második férjem látva buzgalmamat, és elszántságomat karácsonyi ajándékként cigánykártyát adott a kezembe, részint, mert elég smucig ember lévén, ezt az ajándékot pár forintból megúszta, másrészt, mert nem kellett sok kreativitás ahhoz, hogy a legközelebbi boltban a tenyérnyi kis dobozt megvegye nekem. Talán ez lehetett a veszte? Az egyik este, amikor a gyerekeket már lefektettük, egyszer csak a konyha sarkában álló kis heverőre szembe ülve kucorodott oda az uram. Hetykén elő is állt a dologgal, jósoljak neki is valamit, ha már annyit rajzolom a papírjaimra a kártya kirakási formákat. Hát fogtam a paklit, kevertem, az exuram meg emelt, ahogy az a könyveimben meg volt írva. Vigyorogva ült az a jóember, szemben velem, én meg olvastam a kártyák jelentését, ami nagyjából a következő képen hangzott: El fogunk válni, a házasságunk véget ér nemsokára. Nem akartam hinni a szememnek, hisz akkor költöztünk a házunkba, a fiunk már 1,5 éves volt, okosodott, fejlődött, a lányom már a környék legjobb iskolájába járt és egy autó is állt a ház előtt. Volt munkánk, még talán spórolt pénzünk is, jó körülmények között éltünk, vagyis semmi nem indokolta, hogy kenyértörésre kerüljön a sor. Zavaromban még egyszer összekevertem a lapokat, és újra kiraktam a kártyát. Az előttünk lévő 12 lapból 10 ugyan az volt, amit előtte kiraktam, a másik kettőnek a jelentését pedig újabb lapok pótolták. Ismét ugyan az volt a kártya üzenete: ez a házasság nem fog sokáig működni, a férjed elköltözik. Rá három hónapra egyik napról a másikra, egyedül kellett boldogulnom a két gyerekkel, a házzal és mindennel, ami ezzel jár. Egy életre megtanultam, a kártyák üzenetét jobb, ha komolyan vesszük !!!

 

Másodszor már én is tanácsért fordultam Rózsához. Mire harmadszor elmentem hozzá, már elolvastam néhány jelentősebb könyvet, ami a cigánykártya kirakását tanítgatta. Rózsa ismét elmondta, amit látott, én piszkosul el is szomorodtam miatta. Csalfa férfiakról hallottam, a második férjem nagyon magára fog haragítani, anyagilag sem igazán jól fogok állni. Rózsa látta rajtam tanácstalanságom, kérdezte mit csináltam mostanában, amikor az én mesélő kártyáimról beszéltem. Müller Rózsa ekkor kicsit komoran, ám mégis kedvesen rám nézett az olvasó szemüvege mögül, majd felém tolta át a cigánykártya pakliját az asztalon. Rábökött a lapokra, majd így szólt: „Most akkor te jósolsz nekem”. Hogy akkor mit mondott a kártya, az maradjon titok, ahogy jó orvosa sem beszéli ki a betegét, a jós is egy életre titoktartást fogad a kuncsaftoknak. A jóslat végén Müller Rózsa így szólt hozzám: „Már úgyis sokan kértek, hogy tartsak egy jóstanfolyamot, most itt az ideje. Gyere el te is, szívesen látlak, már rég láttam ekkora tehetséget.”

 


Hát valahogy így kezdődhetett. Ott ültem Rózsa asztalánál többedmagammal, nagy jósdinasztia ifjú sarja mellett, halottlátó asszony unokájával a balomon, háziasszony vagy épp fodrászmester volt a székszomszédom. Egymásnak vetettünk kártyát, feljegyeztünk amit csak lehetett, szívtuk magunkba 2004. aranyló évkezdetén a tanulható bölcsességeket a tavasz illatával. Aztán nyár lett és én csak a kártyát vetettem, csak kérleltem a lapokat, árulják el a jelentésüket. Rózsa türelmes volt, mi is kitartottunk hát hálából. Mire az ősz eljött, Rózsa csak annyit mondott, most már boldogulni fogsz, megy ez neked. Akkor gyere amikor tudsz. Szívesen látlak. Ezzel elbocsátott, azóta már magam járom az utam, hogy másoknak is mutathassam, kinek milyen lehetőséget ad az élet. 



SZI akadémia

Családfelállítás

Bruce angol

Hotel Udvarház

 

A tarot kártyák Szegedi Katalin illusztrátor rajzai alapján készültek.

Minden jog fenntartva 2008. katalinjosno.hu, by Kiss Katalin jósnő és tanácsadó